2009. augusztus 13., csütörtök

Kulturkalas Festival

Svédország a Heavy Metal és a keményebb zenék fellegvára, ahol Göteborg különösen nagy szerepet tölt be. A városból számos világhírű metalcsapat indult útjára, mint például az In Flames, Dark Tranquility, Nostradameus vagy a Magyarországon már rengetegszer koncertezett Hammerfall. Aki Göteborgba jön, feltétlenül meg kell tehát nézze a városnak ezt az oldalát is, vagy egy hardrock koncert képében, vagy csak beülve az egyik rockkocsmába.
A Kulturkalas Festival idei vendégei között volt a finn Apocalyptica és természetesen a Hammerfall is. Érdekes itt látni, hogy ez a fajta zenei stílus itt egyáltalán nincs háttérbe szorítva, vagy lenézve mint mondjuk nálunk, épp ellenkezőleg, a város részéhez tartozik, és a közönség között rengeteg családot látni apró gyerkőcökkel, és idősebb emberek is gyakran el-el járnak vidáman ilyen bulikra.
Ami számomra érdekes, hogy többször voltam már Svédországban koncerten, és mindig feltűnt, hogy mennyi sok fiatal - 14-20 éves közti - lányka látogatja ezeket a koncerteket. Budapesten ez annyira nem tűnt fel, bár ki tudja, elég régóta nem voltam már a Pecsában.
Na szó mi szó, kezdett az Apocalyptica, és ahhoz képest, hogy az egész ruhatáruk Koppenhágában maradt a SAS jóvoltából (" I love your air company, this SAS...") egy nagyon profi és pörgős showt nyomtak.
Jó volt látni, hogy a finn fiúk kinőtték magukat a Metallica-cover bandákból, és elkezdtek saját dalokat írogatni.
Bár elvileg minden finn tanul svédül beszélni az oskolában, mint itt is kiderült nem szeretnek svédül beszélni, az egyikük például elmondta, hogy azt utálta legjobban az iskolában, hogy svédül kellett tanulnia...
Jót röhögetem még azon, mikor közönséglelkesítésként benyögték azt a mondatot, hogy "I think Stockholm will be louder tomorrow!" Erre persze minden göteborgi aki levegőt tud venni, úgy elkezdett ordítani, mint a vadállat. Mert nehogymá a nullanyócas stokkolmiak legyenek a hangosabbak basszus...
*
*
A kb 1 órás Apocalyptica után kezdődött egy hosszú átszerelés, és közben valami divatbemutató volt, hogy ne legyen annyira unalmas.
Hát nem nagyon ragadott magával, valami new arts féle dolog lehetett, svéd nők hegesztősapkában talán idegen lényeknek (?) öltözve akartak itten hódítani, hát nem tudom. Inkább sört osztottak volna.
A másik vicc ami itt megy a koncerteken, hogy a tömeget jól teleszórják füldugókkal állandóan, nehogy már valami kárt okozzon az a fránya hangos zene. Hát én ezen megsértődnék a koncertező banda nevében, de ők tudják.
Szóval pontban az előírt időben (a svéd pontosság nagyon ott van) előjöttek a svéd templomos lovagok, vagyis a Hammerfall, és egy igazi heavy metal koncertet adtak elő egy best of-al, mennydörgő hangerővel és iszonyú sok piróval ahogyan azt kell.

Valahogy így: http://www.youtube.com/watch?v=jELLBgEBb_g

Ja, mivel a Kulturkalas egy az egész várost felölelő, szabadtéri ingyenes fesztivál, így a kamerát be tudtam vinni bárhova, és ezért lettek a videó, meg a képek nem olyanok, mint amiket általában a közönség szokott készíteni mobiltelefonnal, meg a jóég tudja mivel.
Azért most már nem számolom, hogy a Hammerfallt hányszor láttam élőben, de valahogy mindig elkeveredek a koncertjükre. Mert bár lehet mondani, hogy a zenéjükben nem nagyon hoznak semmi újat és változatosat, de élőben egy nagyon jó koncertbanda, hatalmas hangulatot csinálnak minden bulin, amit nem érdemes kihagyni. Pláne ha ingyenes, ugye...
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
***

Nincsenek megjegyzések: