A következő címkéjű bejegyzések mutatása: winter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: winter. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 26., csütörtök

Lappland II. - Jukkasjärvi, Kiruna, LKAB iron mine

A csodálatos Jéghotel után kicsit körülnéztünk Jukkasjärvi-ban is, ebben a helyes kis számi faluban. A számik (lappok) Skandinávia igazi őslakosai, valójában jóval régebben érkeztek ide, mint a germán népek (vikingek).
Számik Norvégiában, Svédországban, Finnországban és elvétve Oroszországban élnek szétszórva, főleg északon. Számuk kb 100 ezer, vagy kevesebb. Ők magukat számiknak hívják, a lapp szót soha nem használják, nem is tudják honnan jött ez a szó, talán a germán törzsek nevezték őket el így ruházatuk miatt.
Kultúrájuk, képzőművészetük és mitológiájuk hasonló a magyarhoz, ahogy egy számi ember is inkább hasonlít egy magyarhoz ránézésre, mint egy igazi viking svédhez. A számi művészet nagyon szereti használni az élénk színeket, ennek legszebb példája a fent látható számi zászló.
A számi nyelv a finnugor nyelvcsaládba tartozik, tehát ők a névrokonaink, ugyanúgy mint a finnek és az észtek. Érdekes amikor elmentünk egy számi farmra lovagolni, a tulaj egyből kérte, hogy mondjunk magyar szavakat ami hasonló a számihoz, így mondtuk a jól ismert "hal", "kéz", "szarv" szavakat és megállapította, hogy tényleg hasonló.
Node vissza Jukkasjärvi-be. Itt fenn egy nagyon ki helyes számi templom, belül szintén nagyon színes és élénk oltárfestményekkel.
Érdekes volt az orgonasípokon látható motívum is, nagyon hasonló a magyar táltosmotívumokhoz. Ilyen motívumokkal tele volt ez a pici templom.
Jukkasjärvi után visszamentünk Kirunába a szállásunkra. Imádtam a hóval borított utakat amik az erdőn keresztül vezettek! Azért a tundra az nagyon szép télen!
Kiruna Svédország legészakibb városa, itt található a világ legnagyobb vasérc-bányája, amiről majd lejjebb még beszélni fogok. A Kiruna szó a számi Giron szóból eredeztethető, ami alpesi hófajdot jelent. Benne is van a madár a város címerében. Meg persze a vas alkímiai jele is.
Kirunában este megnéztük a várost, elmentünk a főtérre, megnéztük a városházát és a kirunai fa templomot. Ez Svédország legnagyobb fa temploma, és nagyon szép kívül-belül. Sajnos lefotózni belülről nem tudtam, mert valami esemény volt benne és éppen valaki szónokolt svédül, amit aztán számira fordított valaki.
Így télen nagyon szép ez a város, minden fehér és nyugodt. Azt hittem egy lepukkant ipari város lesz, de kellemesen csalódtam.
Főleg a hatalmas hóbuckák tetszettek, itt például majdnem felér a tábla tetejéig.
Másnap reggel mentünk a fent mesélt számi farmra Kiruna közelében, hogy lovagoljunk izlandi pónikkal a havas erdőben. Itt fent látható Moszat, a farm rénszarvasa, akit kis korában fogadtak be, mert gyenge volt. Most meg ottmaradt háziállatnak. A számik rengeteg rénszarvast tartanak szabadon az erdőkben, főleg a húsuk és szőrük miatt. Minden évben egyszer az erdőkből kiterelik a rénszarvasokat, megszámolják és megjelölik őket. Tehát ha az erdőben rénszarvassal találkozunk az nagy valószínűség szerint valakié.
Maga a lovaglás az erdőben egy jávorszarvas szafari volt, bár mi a fenti jávorbocin kívül nem találkoztunk eggyel sem. Viszont láttunk pár rénszarvast, úgyhogy azért szerencsésnek lehet mondani a túrát.
Ezekkel az izlandi pacikkal mentünk, az enyém a fehér volt, Hvellur, aki most éppen háttal áll és eszik. Enikőé pedig a kép közepén látható Sokki (fehér zokni van a lábán). Vicces, hogy néhány paci az északi istenekről van elnevezve.
Szóval mentünk az erdőben ezekkel a lovakkal, és néztük a távolban, hogy látunk-e bármiféle állatot. A jávorszarvas Skandinávia legnagyobb emlőse, de eléggé félénk így nem sokkal találkoztunk.
Viszont bámulhattunk bele a gyönyörű fehér tájba és érezhettük azt a nyugalmat amit e hely sugároz.
A lovaglás után mentünk a kirunai vasbányába, hogy megnézzük hol és hogyan bányásszak a híres svéd acélhoz a vasat. Maga a város erről híres leginkább, hiszen nem is lenne város a bánya nélkül és nem is lenne bánya a város nélkül.
Már századokkal a város 1900-as megalapítása előtt, az ott élő számi törzsek tudták, hogy a közelben lévő két hegy Luossavaara és Kiirunavaara nagy része vasból van. Mégis a temérdek vasoxid ércet nagy foszfortartalma miatt nem tudták addig kitermelni míg fel nem találták a Thomas-eljárást, ami lehetővé teszi a vasban lévő szennyezők eltávolítását oxidációval.
Ez beindította a bányászatot először a felszínen külszíni fejtéssel, majd később a föld alatt is. Ugyanígy beindult a vas és acélgyártás is. Így az 1800-as évek végén és az 1900 évek elejétől Svédország legrohamosabb tempójú városépítésébe kezdtek, hogy várost építsenek a bányához, és azt vasúttal összekössék Norvégiával és a többi bányászvárossal itt északon.
Ez a világ legnagyobb és legmodernebb földalatti vasércbányája, itt található a legnagyobb egybefüggő vasérc-tellér. Maga a vasérc alapanyaga mágnesvaskő (magnetit, Fe3O4) és ebből állítják elő redukálással a kitűnően jó minőségű acélt. Nem véletlen, hogy a II. világháború alatt Hitler annyira érdeklődött a svéd acél iránt, és az angolok annyira próbálták megakadályozni a vas és acélbizniszt a "semleges" Svédország és a náci Németország között.
Maga a cég ami a bányát üzemelteti (LKAB, Luossavaara-Kiirunavaara Aktiebolag) sok innovatív ötlettel áll elő, például különféle vasérc-pelleteket gyárt amikkel a vas és acélgyártás sokkal olcsóbb, energia-hatékonyabb, és elmondásuk szerint sokkal kevésbé terheli a környezetet.
A bánya most olyan 1000 méterig nyúlik le a hegy gyomrába, és senki nem tudja még megjósolni, hogy meddig ér le a vasérc-tellér. Úgyhogy nagy az izgalom, és persze még nagyobb a profit. Az LKAB állami társaság, így a vasbányászatból rengeteg pénz jön be Svédországba.
Ami még érdekes, hogy a bányászati munkák miatt Kiruna veszélyben van, mert a vasérc-tellér ferdén nyúlik a földbe (a város alá tulajdonképpen) és lassan a bányászással eljutnak arra a mélységre, ami veszélyezteti magát a város. Most még nem folyik bányászat a város alatt, de az elkövetkező években a maketten látható piros vonalon belüli területek veszélyben lesznek, mert egyre jobban csúsznak a bánya felé.
A fenti képen lehet látni, hogy az egybefüggő vasérc-mag ferdén kezd benyúlni a város alá, amitől megmozdul a föld fölötte. És ugye senki nem tudja hol ér véget a mélyben a vasérc és meddig tart míg az amúgy nagyon megtérülő bányászat. Ezért 2004-ben egy tervet hirdetett az LKAB és a város: a várost és az épületeket arrébb kell vinni a következő évtizedben. 2007-től kezdve már megépítették az új vasutat más helyen, és új csatornahálózat is született. Elkezdtek kijelölni helyeket az új házaknak, és lassan kezdenek felépülni. Úgyhogy, most ez a legnagyobb projekt Kirunában, a házak lebontása és új helyen felépítése, valamint a műemléképületek átszállítása az új helyre.
Természetesen a költségeket a bányatársaság állja, és ki van kötve, hogy mindenkinek a régi házához megfelelő életszínvonalú házat kell kapnia (pl. ha tó mellett volt akkor tó mellé, stb.). Minden egyes személlyel a cégnek külön meg kell egyeznie, és minden fejleményről a városgyűléseken tájékoztatják az embereket. Érdekes látni egyébként, hogy hogyan van ez a probléma kezelve itt, teljesen nyíltan beszélnek róla, mindenki tudja, hogy ez van és lesz, és megpróbálják kihozni a legjobb eredményt amit tudnak úgy hogy a bánya is üzemeljen biztonságban és az emberek is elégedettek legyenek.
Úgy érzem itt arról van szó, hogy a bányász cégnek ígyis-úgyis hatalmas a profitja, és emiatt szeretne kialakítani egy olyan megoldást amivel mindenki nyer, ők is és a városi emberek is jól járnak. Hiszen tulajdonképpen a dolgozóikról (is) van szó.
Összességében elmondhatom, hogy engem teljesen lenyűgözött ez a vidék, nagyon örülök, hogy végre eljuthattam ide is. Biztos, hogy fogok még jönni ide, hiszen nekem nagyon tetszett ez a hely a maga hideg, fagyos ridegségével, és csodálatos vad természetével.
Arról nem is beszélve, hogy még a közelben lévő csodás Abisko nemzeti parkot nem is láttam; Svédország legnagyobb hegye a Kebnekaise (2106 m) is itt van nem messze; valamint a természet tartozik nekem még azzal, hogy a sarki fényt megmutassa nekem a maga pompájában.
Zárásképpen itt fenn látható a Vinterpalatset nevű szálloda, ahol laktunk, és alább képek Kirunából: a bánya és a főtér. A Vinterpalatset egy régi, patinás de nagyon szép fa épület. Talán egy kúria volt régen. Ezeket azért mondom, mert 20-30 év múlva már biztos hogy nem fog állni, ahogy Kiruna sem, és sajnálni is fogom. De hamarosan lesz helyette egy új város, egy új Kiruna, új helyen.
*
*
***

2011. február 14., hétfő

The Last Days of Winter

Utolsókat rúgja a tél. Bár még mindig előfordul a mínusz 11 fok éjjelente, de már a nappali levegőben ott van a tavasz illata. Lassan itt lesz. Egyre több a napsütés és a madárcsipogás is. Közeledik végre...
Hétvégén mivel nagyon szép napos idő volt kimentünk a tengerre a szigetekhez megnézni hogy olvad el a jég fokozatosan az öblökből. Szinte már csak ott maradt meg a jég a tengeren.
Olyan mínusz pár fok lehetett, szikrázó Skandináv napsütéssel és tavaszi szellővel. Csodálatos idő a kirándulásra, és talán hogy végleg búcsút intsünk a jeges, hideg időknek.
*
*
***

2010. december 6., hétfő

Christmas in Liseberg

Ég a karácsonyi láz Svédországban. Készülnek az adventi koszorúk, isszák az édes svéd forraltbort a Glögg-öt, egymást érik a karácsonyi piacok és ahogy mindig, most is minden ablakban (a miénkben is) kinn van már az elektromos adventi gyertya.
Körülbelül így készülnek a svédek a karácsonyra, vásárlással, sok Glöggözéssel, céges bulikkal és a Lucia ünepséggel majd 13-án. Ilyenkor bevonulnak a templomba és fehér ruhába öltözött lányok Lucia dalokat énekelnek és a legszebb lányt megteszik Luciának akinek gyertyakoszorút raknak a fejére. Miután sok lánynak lángra kapott a haja ma már csak elektromos gyertyákat használnak általában, bár nagyobb templomokban még láthatunk igazi gyertyakoszorút is ha szerencsénk van.
Mi elmentünk a göteborgi Liseberg vidámparkba ahol ilyenkor minden évben "Sveriges största julmarknad" vagyis Svédország legnagyob és legdíszesebb karácsonyi vására van. Nagyon jó karácsonyi hangulatot csinálnak extrém mennyíségű égővel, jégszobrokkal és jégbárral amihez most a nagy hó is hozzátett rendesen.
Rengeteg házi készítésű, főleg lapp élelmiszert, pl. lekvárokat, mézt, mézsört, rénszarvas és jávorszarvashúst lehet venni nem kevés pénzért. Vagy lehet csak sétálgatni a kivilágított faházak között, esetleg beülni a kirunai jéghotel mintájára épített jégbárba egy jégpohárba szervírozott akvavitre, ami a skandináv pálinka.
Bármit is csinálunk a Glögg elengedhetetlenül fontos, és jó svéd szokás szerint ne felejtsük el teleszórni mandulával és mazsolával se!
***

2010. január 31., vasárnap

Még mindig tél...

...és még mindig csodálatos!
*
**
*
*
*
*
***